Illés Fanni türelmetlen, de ezt pontosan tudja magáról. Több, mint tizenhat éve dolgozik azért, hogy paralimpiai bajnok legyen. A vírushelyzetben nem volt ideje arra, hogy ténylegesen a COVID-dal foglalkozzon, mert egy régóta húzódó műtétet is beiktatott, hogy még simább legyen számára a Tokióba vezető út. A paralimpiai aranyérem mellett azt is nagyon szeretné, ha menő lenne Magyarországon parasportolóknak lenni…
“Mindig előre!” bővebbenParalimpia 2020: Illés Fanni érmet remél Tokióban
Negyedik paralimpiájára készül Illés Fanni világbajnok és Európa-bajnok paraúszó, aki tavalyi vállműtéte után már teljes értékű edzésmunkát végez – írja az MTI.
A sportoló az M4 Sport Sporthíradó című műsorában pénteken elmondta, néha fáj még a válla, de ezt valószínűleg a kemény munka okozza, nem pedig sérülés. November óta teljes intenzitással készül, jelenleg a Duna Arénában, majd vasárnaptól két hétre Hódmezővásárhelyre utaznak edzőtáborozni.
“Paralimpia 2020: Illés Fanni érmet remél Tokióban” bővebbenIllés Fanni úszással inspirál másokat
Illés Fanni még nem foglalkozott az úszással, mikor apukája megjósolta, hogy négy évvel később már paralimpián vesz majd részt. Így, 12 éves korában Fanni megkapta első úszódresszét és nekivágott a hosszú útnak.
“Illés Fanni úszással inspirál másokat” bővebbenFanni Illes using Para swimming to inspire
‘[Swimming] helped me to accept myself and I believe it can help other people to accept themselves too,’ says Hungarian world champion
“Fanni Illes using Para swimming to inspire” bővebben