Sztereotípiàk, amiket sokan még mindig elhisznek! Például, hogy a szépségkirálynőket nem az eszükért szeretjük. Vagy azért, mert kirívóan tehetségesek bármiben is. Aki szép, az csak szép! De ilyen az a téves gondolat is, hogy aki végtaghiànnyal született, az nem tudja teljesíteni a hétköznapi követelményeket. Vagy akàr még annàl is többet… Illés Fanni, vilàg -és Európa bajnok paralimpikon úszó és szépségkirálynő maga az élő cáfolat!
“Azért születtem lábak nélkül, mert valami nagy terve van velem az Istennek.”
Áprilisban és májusban ötrészes interjúsorozattal jelentkezünk. Beszélgetőpartnereink nemcsak egytől egyig izgalmas, érdekes személyiségek, de az is közös bennük, hogy mindannyian élsportolónőként élik mindennapjaikat. Sportos, erős, komoly hivatástudattal élő nőként mennyire találkoznak előítéletekkel, a nőiességgel és a testtel kapcsolatosan megfogalmazott külső elvárásokkal? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ sorozatunk negyedik részében Illés Fanni paralimpikonnal.
Illés Fanni világbajnok paraúszó lenyűgöző története születésről, önmagunk elfogadásáról, kudarcról és sikerről.
Erzsi vajúdik. Szenved már egy ideje az egyre sűrűbben jelentkező szülési fájdalomtól. Tudja, véges a kín, no meg él benne az ősi ösztön – 26 évesen elsőszülött gyermeke világrahozatala érdekében bármit kibír. Egyedül van. 1992. május 1-jén a Keszthelyi Kórház szigorú szabályzata még nem teszi lehetővé, hogy férje vele legyen. Tihamér nem foghatja a kezét, nem törölheti gyötrődéstől izzadt homlokát, nem simogathatja a hátát. „Asszonyom, farfekvéses a gyerek, császármetszést hajtunk végre” – közli egyszer csak az orvos. Hirtelen nagyobb lesz a nyüzsgés, vezényszavakat hall, altatót kap. „Nem érzek majd semmit, de azt sem hallom, amikor felsír” – fut át rajta a felismerés, miközben egyre aléltabban fekszik. Lassan megszűnnek a hangok, eltűnik a műtő fénye, sötétbe borul a külvilág. Nem észleli, amikor felvágják a hasát, nem látja, amint kiveszik a gyermekét, és nem érzékeli a döbbenet csöndjét. Nem éli át, ahogy a műtő megtelik a pánikkal, majd kapkodással. Nem hallja a szörnyülködés, majd a sajnálat hangjait.