Az alapítványomon keresztül tudod segíteni nem csak az én felkészülésemet a 2024-es párizsi paralimpiai játékokra, hanem támogatásoddal olyan testi fogyatékossággal élő gyerekeknek is segíthetsz, akik a Vasas SC-ben úsznak, és céljuk, hogy a jövő paralimpiai bajnokai lehessenek.
Arany Pillangó Alapítvány

A kitöltött rendelkező nyilatkozatokat különböző fájlformátumokban is letöltheted, kinyomtathatod:
Rendelkező nyilatkozatok:
Milyen cét szolgál majd a felajánlásod?
Az alapító okiratban olvasható.
ALAPÍTÓ OKIRAT (részletek az alapító okiratból)
“…Arany pillangó Alapítvány névvel közhasznú alapítvány létrehozását határozták el az alapítók: Szalai Antal és Cserép Gábor rezi lakosok.”
“Az alapítvány célja a mozgásszervi hiányosságokkal született Illés Fanni (magyar bajnok, paralimpikon úszó, sz: 1992.05.01. an: Gelencsér Erzsébet) magyar és nemzetközi versenyekre, elsősorban paralimpiákra történő felkészüléssének és azokon való részvételének biztosítása, segítése a felkészülés és a részvétel anyagi és tárgyi feltételeinek biztosítása révén.”
“Az alapítvány a 4./ pontban megjelölt célját az alábbi tevékenységek gyakorlásával valósítja meg:
– Adományokat gyűjt
– Gondoskodik arról, hogy az alapítvány léte, célja, az alapítványhoz való csatlakozás módja minél szélesebb társadalmi körben váljon ismertté.
– Kapcsolatot tart fent Illés Fannival, illetőleg a felkészítáését végző emberekkel a sportoló konkrét szükségletei, az igényelt eszközök, gyógyszerek, illetőleg támogatások megismerése érdekében.
– Anyagi támogatást nyújt a sportoló részére. “
” Az allapítók a kuratórium tagjainak az alábbi személyeket jelölik ki:
Tafota Istvánné sz: Cserép Gabriella, Király Gyula, Bujtor Viktória. “
Az alapítvány számla száma: OTP 11749039-20085133

Minden kedves támogatónak előre is köszönjük támogatását!